Rutin és Gazdaság

7:30kor van ébresztő, az őrök nem túl kedvesen ébresztenek, bár van aki ilyenkor már fent van. Én például hatkor kelek, Lilliannel együtt. Hattól, hét-harmincig pedig tornával indul a napunk illetve a torna az túlzás... csak felülés, fekvő, meg húzódzkodás az ágy kereten. Egyszóval, erősítünk, hogy formában maradjunk. Majd nyolckor létszám ellenőrzés, utána kaja és indul a nap. Minden óra mű pontossággal történik, olajozottan... néha azon kapom magam, hogy ezekhez képest mérem az időt...

Van aki dolgozni megy, van aki valamilyen szakkörre, bár ezek főleg délután vannak. Én néha ki megyek kosarazni a töbiekkel az udvarra, esetleg futok egyet a frissnek nem mondható levegőn. Azonban, vannak olyanok, és főleg az újak, akik ahelyett, hogy megpróbálnák elviselni valahogy, inkább csak ülnek és rágódnak magukban. Jillian is ezt tette. A hátát az ágynak támasztva, a fejét pedig a karjaira fektetve ült a földön.

"Hej..." melléültem, a földre, és felényújtottam a nyitott Malboro-s dobozom, ő enyhe biccentéssel köszönte meg, de szólni nem mert, vagy nem tudott... vagy nem akart. Feléhajoltam és tüzet adtam neki. "Jillian, igaz?" Újabb bólintás.

"Miért vagy bent?"

"Kurva voltam... vagyok... az exem... dobott fel... mert az egyik barátja nálam volt... ráadásul lenyúltam a srác pénztárcáját... dehát... kellett a pénz..."

"Mennyit kaptál?"

"Két év. Te?" Na végre! Vissza kérdezett, ez mindenképpen, haladás, elkezdődött a beszélgetés.

"Életfogytiglant,  és már négy éve vagyok itt." lassan kifújtam a füstöt, az egyik karommal pedig át fogtam a vállát. "Van valakid kint, aki segít? Esetleg aki vár?" Megrázta a fejét, tincsei a szemébe hullottak, és ismét eltakarták az arcát. "Hey... Jill..." vigasztalón simogattam a vállát. "Ha bármire szükséged van, csak szólj, a barátom majd nem mindent betud szerezni... meg... akkor is ha esetleg valaki bánt, megvédelek jó?" Finoman felemeltem az állát, hogy rám nézzen, és kacsintottam... ám ekkor betoppant, Lillian.

Munkából ért "haza". Ő dolgozhatott, én nem. Az életfogytiglanosoknak elvették ezt a kiváltságát, így csak a barátomra, támaszkodhattam, akit meg épp egy hete rúgtak ki.

Lillian átadta a pénzt az ágyon olvasgató Monának, aki szépen pedig eltette a szekrénye tetején tartott kis szelencébe a többi közé.

Itt szakítok időt arra, hogy bemutassam a kapcsolatuk, és ezáltal minden, vagy majd nem minden börtön kapcsolat "gazdasági" viszonyait.

Az már tisztán látszik, hogy van erősebb, és gyengébb nem, és az is, hogy ki, melyikhez tartozik.

Az erősebbek, mint például Lilly vagy én, dolgoznak (ugye ez alól én sajnos kivétel vagyok), a pénzt amit keresnek, pedig teljesen át adják, a kis védenceiknek, így ők gazdálkodnak, mivel nekik több idejük van. Lillyt, addig nem érdekli, hogy Mona mire költ, amíg meg van minden amit akar, és azt kell, hogy mondjam, hogy a kendős "kis"lányunk, nagyon ügyesen intézte a bevásárlásaikat. A fivére hetente meglátogatta, és ő pedig át
adta neki a listát (amit gondosan vezetett), meg a pénzt is.

Lilly végig dőlt az ágyon Mona pedig azonnal lemászott, és mellédőlt.

"Fáradt vagy?" Suttogta, csak egy morcos morgást kapott válaszul.

Én vissza fordultam Jillhez. "Figyelj... Jill, ez azért nem a világ vége, ne keseregj. Lehetne rosszabb is. Nekem például... ott a fiam! Két éves volt amikor elvittek, most gondolj bele..." ez igaz volt. Tényleg ott várt a fiam, akinek ráadásul, holnap lesz a hatodik születés napja, és aki rettenetesen, mindennél, és mindekinél jobban hiányzik. Isten őrizz! Nem panaszkodni akartam, csak azt, hogy Jill megértse, hogy lehetne neki rosszabb is. Úgy tűnt, hogy egyenlőre felfogta, mert válasz helyett, csak átölelt, és a mellkasomra hajtotta a fejét. "Shhhh..." súgtam. "Vigyázok rád..."

"Tudom..." jött a halk válasz. "Tudom Mary..."

Monára néztem aki Lilly haját simogatta nyugtatóan, majd visszafordultam, Jilly cica felé, és csendesen a hajába túrtam, mint egy a megnyugtatása képpen... meg, azért mert jól esett...

Jó volt végre lenni valakivel.