Tekintély és Társadalom

Minden új bekerülőt frissen ér a sokk. Az élet itt egyáltalán nem olyan mint a filmekben. (Nem is igazán nevezném "életnek"... ez inkább csak tengődés.)

Itt bent nincsenek "börtön háborúk", se veszélyes bandák. Persze, igen csoportosulások vannak, dehát az ember társas lény, s ez ugye ösztönből jön. A valakihez, valakikhez tartozni akarás...

Ám ezek a csoportok korán sem nagyok, és megosztóak, nem szelik ketté a börtön közhangulatát. Inkább csak baráti csoportok, (bár a "barát" némely esetben túlzás) főleg a zárkákon belül. Azt azonban nem mondanám, hogy ezek átjárhatatlanok lennének, azt meg főleg nem, hogy gyűlölik egymást. Persze, harcok és ellentétek vannak. Mit vár az ember egy csapat bezárt nőtöl? De mindenki próbálja elkerülni, a nyílt konfliktust, a verekedéseket főleg, mert senki nem akar napokra a magánzárkába kerülni.

Irónikus ez tőlem, aki már nagyon sok időt töltöttem ott. De fontosabb dolog miatt, mint egyszerű verekedés. Itt bent csak egy valami számít igazán, a TEKINTÉLY.

Ha nincs tekintélyed, vagy nem tartozol valakihez, akinek van, halott vagy. Nem csak, testileg csinálnak ki, hanem a lelkedet is tönkre teszik. Emiatt, most is úgy gondolom, hogy a nőibörtönök sokkal kegyetlenebbek. A lelki terror, sokszor nem jut el az őrökig, úgy mint a férfiak fizikai megalázásai, bántalmazásai.

Én vagyok bent az egyik legrégebben, ismerem a szokást, az embereket, és a helyet, ez előny, valamint akiket erőszakos bűncselekményekért ítéltek el, azokat félelemből elve tisztelik, de ezt meg kell őrizni. Ezért nem hagyom, hogy akár a legkisebb pletyka is felreppenjen rólam, mert gyorsabban terjed a hír a fénynél is. (Volt egy cellatársam, aki amiatt akasztotta fel magát, mert elterjedt róla, hogy lefeküdt az igazgatóval...), ezért nem hagyom, hogy bárki is pletykáljon rólam, szemtelenül viselkedjen velem, vagy bárki is ellent mondjon.

Legtöbbször értenek a szóból, de néha csak egy-pár pofon után értik meg, hogy nekik kuss. Még szélsőségesebb esetekben pedig nem hátrálok meg, sőt! Inkább kezdeményezem, a verekedést mint, hogy védekzéste kényszerüljek. Aki először üt, az már előnyből indul.

Lillian orrát is be kellet törnöm párszor, hogy engedjen, de engedett, és ez a lényeg...

Ezen dolgok miatt miatt a zárkafelelősök, és a kisebb csoportok fejei nagyobb fegyelmet követelnek meg sokszor, mint a fegyőrök.

Ők, illetve Mi vezetői voltak (voltunk), a saját minitársadalmunknak a börtönben. Ugyan úgy voltak szegények és gazdagok, (bát pénz helyett többet értél egy doboz cigivel, vagy bármivel amire érvényesült a kereset-kínálat törvénye.) Egész kis kereskedelmihálózat fejlődött itt ki. Ha valami kell valakinek, pontosan lehet tudni, kitől szerezhető be, és hogy mit és mennyit kér érte... Azok akinek több volt, mert dolgozott, vagy mert a rokonai gondoskodtak róla segítették a hozzájuk tartozó "szegényebbeket", és a saját belső "rendőrségünk" is meg volt, ami a körülményekhez képest igazságosan igyekezett megtorolni a sérelmeket.

Jillian is mélységesen megdöbbent, azon, hogy itt milyen az élet, egyáltalán nem olyan amilyenre számított, ezért (figyeltem este) hosszan bámulta felettem a plafont a lámpa oltás után. Tudtam mi jár a fejében... Ismertem a gondolatait. Próbálta feldolgozni, hogy vége a szabadságának.