Jillian

Egy alacsony, festett-vöröshajú lány tuszkoltak be a cellánkba. Gyönyörű alakja volt, a melleiről nem is beszélve. Az egyik cellatársamra, Lillyre pillantottam, hátha neki kell, de ő csak visszanézett rám. Négy év óta vagyok itt. Ő csak kettő. Én voltam a zárkafelelős, és a rangidős is.

Tulajdonképpen, amikor Lilly idekerült senki nem maradt már a régi cellatársaimközül, ezért örültem a társaságnak. Habár néha fitogtatta az erejét, egy két összetűzés után megtanulta hol a helye.

Az ő, természetesen rozsdavörös hajzuhataga szöges ellentétben állt, az újonc festett, már-már piros hajával.

 Lillian ölében megmozdult valami, pontosabban valaki, és egy kendős fej emelkedett fel. Ő volt Mona. Mona muzulmán volt. Valami kisebb lopás miatt kapták el, nem lesz bent sokáig. Négy-öt hónapot ha kapott, de ha rajta múlik, simán visszajönne Lillyért. Mint valami, hűséges kutya követte mindenhová.

Mondhat bárki, bármit a muzulmánokról, engem nem érdekel. Idebent nem számít semmi ami kint igen; sem vallás sem bőrszín, sem semmi egyéb. Csak az, hogy miért ülsz, mit tudsz behozni, kit ismersz, kivel vagy (vagy éppen nem vagy) együtt...

Mindezek ellenére Mona az egyik legobb ember akit ismerek. Kedves, segítőkész ártatlan és naív. Hűséges mindenek felett. Tisztelem azért is, mert minden körülmény ellenére tartja a vallását. Talán büszke is vagyok rá....

Az új lány szavai törték meg a csendet, és zavartak fel a merengésemből. "Sziasztok..." kezdte bizonytalanul. Lilly csak bólintott, mintegy nyugtázva a köszönést. Mona elmosolyodott és integetve felé fordult.

"Szia! Mona vagyok."

"Jillian..."

"Helló, Jill." biccentettem felé. "Mary vagyok. Ha jó kislány leszel, és azt teszed amit mondok nem lesz baj. Felettem alszol." Mutattam az emeletes ágy felső részére. Ő indult volna felé. De meg fogtam a karját, enyhén végigsimítottam, rajta, hogy érezze a közeledést, majd elengedtem, hogy hagy cuccoljon be.

Nem rontok rá. Az első párnap mindenkinek nagyon nehéz. Amikor először van teljesen...

 BEZÁRVA.